10 tipp, hogyan lehet belőled politikus

amblo-politikus-cover.png

Már nincs 300 nap az önkormányzati választásokig. Ez az a választás, ahol tényleg saját magunk alakíthatjuk az életünket, ami a leginkább nekünk és értünk van. Politikusi gyorstalpaló annak, aki szeretne politikus lenni, vagy már az, csak tökéletesítené a tudását.

Amennyire utált foglalkozás ma politikusnak lenni, meglepően annyira sokan választják (személyes célok miatt, gazdasági érdekből, karrierjük miatti zsarolás okán, stb) e jobb sorsot és több tiszteletet érdemlő hivatást. A nagy világmegváltások azonban gyakran hamar kifulladnak, a messiások készen kapott pávajelmezekbe bújnak és az elődök által levert cölöpökön, a nekik is megírt kottafüzetből járják és éneklik végig saját útjukat. Ami igazából sosem volt az övék, mert csak eszközök egy nagy gépezetben. 

Némi iróniával fűszerezve összegyűjtöttem, mi minden "kell" ma egy politikusnak ahhoz, hogy egy átlagos, sok mindenre hivatott, ám semmit el nem érő politikus válhasson belőle. Biztosan van más is, amire nem tértem ki, de ez a 10 legjellemzőbb dolog, ami manapság egy átlag politikust jellemez, amik miatt nem tudunk különbséget tenni közöttük oldalaktól függetlenül. A képek kisebb-nagyobb vidéki politikusok Facebook-oldalairól valók, csupán illusztrációs célzattal. A valósággal való egyezés csupán a véletlen műve lehet. (haha)

1. Legyen Facebookod

amblo-pol-kepek_masolata.png

Más nem kell, itt elérsz mindenkit, meg a többi politikus amúgy se használ Twittert. Igaz, azt se nagyon tudják, mi az. (Ha kíváncsi vagy rá, itt megtudhatod.) Ha nem te vagy Donald Trump, akkor elég neked a Facebook is, csak posztolj és ossz meg sok mindent. Posztold ki, hol voltál, mit adtál át, mik a gondolataid. Oszd meg a Párt üzeneteit, oszd meg a választóidat (elég azok, akik rád szavaznak, csak elegen legyenek, ne sokan), üsd, vágd az ellenfeleidet. Ha van rá pénzed, hirdesd is, miket csináltál. Pörögjön a képed, égjen az a közpénz!

2. Legyél merész

amblo-pol-kep2.png

Merj és akarj nyomot hagyni az utókornak! Lehet az egy béna szobor, egy 40 centis kilátó vagy egy síkságba fúrt alagút. Vagy egy vízcsobogó a főtérre, miközben a falu végén nem jut víz a családoknak. Te csináltad, mementó maradsz, a te döntésed, a te munkád, már-már Széchenyi magasságába emelkedhetsz. Tetszik? Na, ugye.

3. Tanulj meg átadni

1_3.png

Bármit, egy kilométer utat, 10 méter járdát vagy 3 új lépcsőt az orvosi rendelőnél. Sokan azt hiszik, egyszerű dolog átadni és elvágni egy nemzeti színű szalagot, főleg akkor, ha azt két közmunkás vagy gyerek tartja. Pedig nem az. Egy nyisszantással kell jól elvágni, ráadásul kétszer is. Utána a fotózkodás kötelező, a kép megosztása a Facebookon nemkülönben.

4. Koszorúzz, amennyit csak tudsz

12.png

Mert koszorúzni jó dolog. Minden ilyen alkalom lehetőség az emlékezésre, az ünneplésre, a nagyjaink előtti tisztelgésre és a kesergésre. No, meg az ingyenes sajtószereplésre. Komor tekintet, lassú léptek, hirtelen megállás, pici biccentés, megfordulás (sokan itt elrontják, mert rossz irányba fordulnak), majd lassú léptekkel ki a tér szélére. A lényeg a jelenlét és a nagy koszorú. De ha nincs pénz nagy koszorúra, a szalag legyen emberes vagy méteres. Aztán természetesen ez a kép is mehet a Facebookra.

5. Tarts ünnepi beszédet

8_2.png

Ha politikusnak állsz, muszáj lesz beszélned nagy plénum előtt is. Mondhatsz bármit, úgyis végighallgatnak, mert te vagy A politikus. Mondj hosszú beszédet, ha azt akarod, hogy okosnak tartsanak, legyél vicces, ha azt akarod, hogy jófejnek tartsanak, mondj személyes történeteket, ha azt akarod, hogy embernek lássanak. És mondd azt, amit hallani akarnak, ha azt akarod, hogy újra megválasszanak.

6. Mutatkozz jófejnek

amblo-pol-kep2_1.png

Le kell aszfaltozni két méter járdát? Leaszfaltoztatod. Kutyafuttatót kell építeni? Megépítteted. Játszótér kell a város végébe? Megoldod. És átadod. Még akkor is, ha épp tél van és senki nem fogja használni márciusig. De megígérted és lesz. Mit lesz, VAN! Ilyen látszattevékenységekkel bármikor el tudod terelni a komolyabb problémákról a figyelmet. Zivatarok idején víz alá kerül a városod? Csőd közelben a városi szemétszállító cég? Sötéten világítanak a sok száz millióból elkészült köztéri lámpák? Mit számít, ha egy-egy választód kívánságát teljesítetted. Koncentrálj mindig 1-2 kisebb, de népszerű intézkedésre és elfelejtik a nagyobb szarokat.

7. Tudj adni

4_3.png

Ünnepek idején keress fel nyugdíjasokat, gyerekeket, rászorulókat és vigyél nekik ajándékokat. Erre van pénze a Pártnak, ne a sajátodat költsd (neked is vannak otthon ajándékra váró szeretteid). Lássák csak, hogy te is egy érző és gondoskodó ember vagy. De természetesen időben értesítsd az akciódról a sajtót is, hogy még az ünnepek előtt beszámolhassanak a jótettedről. A fotókat, cikkeket oszd meg a Facebookon.

8. Tudj alázatos lenni 

amblo-pol-kep2_2.png

Alázatos, amikor alá kell írni valamit. Bármit és bármikor. Ne rajtad múljon egy jó ügy, a településed jó ügye, új beruházása, fejlődése. Legyél alázatos akkor is, amikor ajándékot adnak. Mert bár azt nem te kapod, hanem a politikus, de az meg mégis csak te vagy. Ezért szeretnek, ezért tisztelnek és ezért félnek téged és tőled. De legyél alázatos, akkor is, amikor kineveznek bármilyen posztra. És olyankor is, amikor tudod, hogy nagy lesz a kabát. De csak alázat. Azt szeretik fönt a Pártban is. A lojalitás mellett.

9. Legyél lojális

7_2.png

Vagyis tartsd be a Párt utasításait. Azért indultál a Párt színeiben, mert azonosulsz vele, nem? Akkor meg mit kell itt magánutaskodni, kilógni, rebelliskedni? Ha máshogy döntenél, lépj másik pártba. Fogadd el a felsőbb utasításokat. Hidd el, ők nagyon jól tudják, mit kell dönteni. A Pártnak viszont nincs ujja, nem tud gombot nyomni. Azt neked kell. És meg is kapod érte az ellenszolgáltatást, nem? A lányod a minisztériumban dolgozhat, nem? A családodat soron kívül ellátják a kórházban, orvosi rendelőkben, nem? Kell félned bírósági ügyektől? Na, ugye.

10. Tudj kilépni a komfortzónádból

5_2.png

Vállalj be olyan szereplést, mondást, ügyet, amit máskor nem tennél meg. Vagy azért, mert ellentmond az elveidnek, vagy azért, mert nem törvényes, vagy azért, mert egyszerűen csak ciki. Mocskold be az ellenfeled, állíts róla valótlant. Mire bebizonyítja az igazát, hol lesztek már mindketten? Hidd el, a valamit valamiért elv alapján előbb-utóbb kifizetődik a sok-sok befektetett munka és rágalom. A tavalyi hó meg amúgy is hol van már? A tavalyelőtti és a 8 évvel korábbi pedig? Na, ugye.

Szóval, ha politikus akarsz lenni, fogadd meg a fentieket, és így te lehetsz az apró sikert nagy pénzre váltó, olcsó, ám a népnek sokba kerülő, felejthető, de pont ezért fájóan felejthetetlen politikus.  

De fordíthatod mindezt jóra is. Akár a fenti pontok mentén is.

 

  1. Legyen csak Facebook-oldalad és használd is, de ne csak ezen a csatornán kommunikálj. Blogolj, videózz, twiterezz és instázz. Valódi tartalmakat valódi követőidnek.
  2. Legyél merész. Merj rövid távon népszerűtlen intézkedést hozni akkor is, ha az hosszú távon a zemberek javát szolgálja, és akkor is, ha emiatt nem választanak újra. Mert nem te vagy a fontos.
  3. Az átadásban legyen neked is örömöd, de ne magad miatt, hanem a valódi értékteremtés okán. Meg amúgy is egy átadáson nem te vagy a lényeg, hanem a beruházás vagy a projekt és azok, akik kapják. Mert különben is egészen biztosan főleg az ő pénzükből épült és nem csak a tiédből.
  4. Emlékezz a múltra méltón. Keresd mindig a mára szabott üzeneteit, de ne a múltban élj, ne a régi korok elvárásainak akarj ma megfelelni.
  5. Beszélj, ha kell, ha nem kell, ne beszélj. Amihez értesz, arról sokat beszélj, amihez nem értesz, arról keveset. Ne legyél páva, kerüld az évtizedes politikusi attitűdöket és kommunikációs kliséket.
  6. Hallgasd meg a választóidat. Ha kérnek és tudsz segíteni, segíts. De mindig a prioritás lebegjen a szemed előtt, ne a pillanatnyi részsiker és a választási kampány közelsége.
  7. Tudj adni és segíteni azoknak, akik őszintén kérik a segítséged. Ha adsz, adj a sajátodból, annak van igazi értéke. És ha véletlenül nem készülne erről fotó, még többet nyom a latban. Többet, mint ahány lájkot kapnál a fotódra a Facebookon.
  8. Legyél alázatos a választóiddal, mert maguknak választottak, maguk helyett, az ő ügyeikért, a saját boldogulásukért. 
  9. Legyél lojális a választóidhoz, a nem téged választókhoz pedig még jobban.
  10. Ugorj ki a komfortzonádból a választóidért és a nem téged választók miatt is, de maradj mindig úr és ember. Politikai ellenfeleid nem az ellenségeid, még ha sokan ezt is akarják veled elhitetni.

Talán valódi politikusnak lenni manapság a legnehezebb. Sokan elesnek az egyik vagy a másik pontnál (vagy nem is akarnak rendesen továbbmenni, mert egyrészt fárasztó, másrészt nekik nem éri meg), és onnan már nem nagyon van visszaút. Igaz, az újrakezdéshez, a jó ügyek támogatásához, a jó politika csinálásához jövőre egy újabb lehetőség nyílik. Jövőre újra meg lehet próbálni. Önmagunkért, egymásért, a településünkért.

#andormario

andor márió vagyok. social media manager, szövegíró, pr-es, blogger, szabadúszó, egy münchen-fanatikus keszthelyi budapesten.

Kövess a Facebookon is

Friss topikok