Mert ma nem az a magyar, akinek az unokája is magyar lesz, hanem az, aki helyesen tud írni.
Tisztelt magyar nyelv őrzői!
Régóta érlelődött bennem ez a gondolat, de már billentyűzetet ragadtam. Betelt a pohár, de még az ivócsanakom is.
Hogy négy fal között magában vagy másokkal ki hogyan ír, rövidít, hashtagel, magánügy. De az, aki kimegy a magyar adófizetők pénzén karbantartott és fenntartott közterületekre, az méltóztasson helyesen írni.
Úgy gondolom, nagyfokú hanyagság és nem csekély nemzetárulás az, ha anyanyelvünket honfitársainknak vagy a magyarul beszélők számára rosszul tesszük elérhetővé.
Minden magyar állampolgárt és magyarul beszélő embert megillet, hogy Magyarországon minden szöveges tartalmat tökéletes nyelvhelyességgel kaphasson meg a közterületeken is.
Legyen az a magyar szöveg az állam (önkormányzatok, hivatalok, stb.) vagy éppen egy magáncég hirdetési felületén. Már-már alaptörvénybe illő cikknek és minden magyart megillető jognak kellene lennie, hogy Magyarországon helyesen írva kommunikáljunk legalább a közpénzekből fenntartott területeken.
Otthon és barátok közt, sokszor mindent én is kisbetűvel írok, telefonról ékezetek nélkül is, de ha levelet írok Őméltóságosságához vagy a Város Tanácsához (stbstb.), előveszem a legjobb tudásomat, valamint a helyesiras.mta.hu és az e-nyelv.hu oldalakat, hogy közös erővel és jó nyelvhelyességgel írhassam meg a levelet. De ha cégtáblám lenne, megalázónak tartanám, ha ügyfeleimet rossz magyarsággal akarnám szolgáltatásom elfogyasztására bírni a nem kevés pénzükért cserébe.
Már csak azért is, mert hogy jövök én ahhoz, hogy Kölcsey, Kazinczy, Ady nyelvét ne kellő pontossággal használjam! Sehogy. Épp ezért a javaslatom a következő.
Javaslom egy Nemzeti Nyelvhelyességi Intézet és Hivatal felállítását, amely engedélyt ad a közterületeken megjelenő bármilyen magyar nyelvű felirat nyilvánossá tételéhez. Azaz: minden közterületen szereplő szöveget el kell küldeni nekik még a nyomdai megjelenés előtt, hogy azt nyelvhelyességileg jóváhagyhassák, ha kell, kijavíthassák. (Erről egy kvázi "eredetigazolást" adnának, hogy az a szöveg helyesen szerepel a hirdetőtáblákon, cégéren. Ezt egy apró matricával lehetne alig, de még éppen láthatóvá tenni a portálokon is.)
Természetesen egy bizonyos alapdíj mellett és a vizsgált karakterszámokra vonatkozó alapdíj fölött a javítások után is fizetni kellene. E szervezet felállításával elérhető lenne, hogy hazánk közterületein ne találkozzunk többet szánalmas és szomorú helyesírási hibákkal, de még elírásokkal sem.
Aki nem küldené el a megjelentetni szánt szövegét a fenti hivatalnak, azt meg lehetne bírságolni. Ha hibás szöveget tenne ki, azért még plusz bírság is járna.
De most komolyan! Ha egy étteremben só helyett cukrot kapunk az ételünkbe, szólunk. Ha egy megvásárolt és hazavitt bútor összeszerelésekor rossz elemeket találunk a dobozban, reklamálunk és cserét kérünk. Ha helytelenül ömlik ránk a rengeteg szöveg az utcákon és a tereken, akkor azt miért hagyjuk? Miért bánunk mostohán azzal a nyelvvel, ami több mint ezer éve összeköt bennünket?
Milyen nép vagyunk már, ha ezt hagyjuk megtenni magunkkal szemben?
Milyen nép vagyunk, ha lenézve polgártársainkat, szemet hunyunk az ilyen apró, ám mégis komoly hibák felett?
Miért kellene ezt hagynunk? Miért elégedünk meg az elégségessel? Ez a kérdés, és most nem kell választani.
E blogposzt szerzője az 1989/90-es tanévben első helyezést ért el általános iskolája 3. évfolyamának helyesírási versenyében. Egy év múlva a harmadik helyen végzett a negyedik osztályosok között. Sikereit később már nem tudta megismételni, de a mai napig a magyar nyelv helyes használatának lelkes őrzője maradt. Az összetett szavakkal olykor hadilábon áll, ám ilyenkor villámgyorsan számol és/vagy felkeresi a helyesiras.mta.hu oldalt.
(A címlapkép forrása: pixabay.com, a logó forrása: uncyclopedia.wikia.com. Igen, egy magyar nyelvtannácis poszthoz angol nyelvű képet találtam, mert ez volt szabad a pixabayen. A többi fotó saját kép, amiket Budapesten járva fotóztam.)
