9 dolog, amiért a Facebook ugyanolyan, mint egy kisgyerek

amblo-fb-baby-cover.png

A gyerekneveléshez és a Facebookhoz mindenki ért, aki már látott gyereket vagy már lájkolt valamit a Facebookon. A milliónyi szakértő országában elmondható, komoly hasonlóságok mutatkoznak a gyerekek és a kék homokozónk között. Összeszedtem a 9 legfontosabbat.

Akinek még nincs gyereke, hajlamos azt hinni, nála van a bölcsek köve, mindent IS tud a gyerekekről. Aztán amikor tényleg lesz gyereke az illetőnek, nemcsak hiszi, hanem meggyőződése, hogy a bölcsek köve nélkül is mindent tud a gyerekekről. Valahogy így vagyunk a Facebookkal is, ha nem csupán macskás képeket, vagy a témánál maradva gyerekes fotókat osztunk itt meg, hanem neadjisten a munkánk része is a közösségi média ezen terméke.

Összeszedtem azt a 9 hasonlóságot, amiket a gyerekneveléssel és a facebookozással töltött mindennapok kirajzoltak. A párhuzamos egyenesek több helyen is metszették egymást.

1. Kiismerhetetlenek

A gyerek: Sosem tudod, mit csinál a következő pillanatban. A meghitt pihenésből vad lufivadászattá képes fajulni egy nyugodt este is, ahogy egy fesztelen legózás végén egy Picasso-kép festődhet az arcodra.

A Facebook: Mark Zuckerberg szörnye ugyanilyen: a ma még ismerős funkciók úgy a posztolásnál, mint a hirdetési felületen bármikor megváltozhatnak. Ma még van x ezer követőd, holnapra "csak úgy" eltűnik az 10%-uk. Holnapután szó nélkül visszajön ebből 8%. Amit tegnap ismerős kiskertnek hittél, ma már egy ismeretlen aknamező lehet.

2. Folyton változik az algoritmusuk

A gyerek: Sosem tudod pontosan, mit pörög ki a kockája. Tegnap még a csokifagyit szerette, ma az epres a nyerő. Tegnap még a borsófőzit imádta, ma már rá se bír nézni. Öt perccel ezelőtt megígérte, nem ugrál az ágyon, most az ágy mellől kanalazod fel.

A Facebook: A kék tesó ugyanilyen: a múlt hónapban még jól futott egy bizonyos posztod, ma már a kutyát se érdekli ugyanaz. A videódat a múlt héten még sokan nézték, ma már alig látta valaki. Az eléréseid hónapról hónapra változnak, és már kezded azt hinni, te vagy a szar, pedig csak a beállításokon tekertek egy jó nagyot Markék.

3. Kommunikáljunk egyszerűen 

A gyerek: Egy gyereknél felejtsd el a többszörösen összetett, ÉS-be való többsoros mondatokat. Na, meg az érveket is. Egyszerű kérdésekre adj egyszerű válaszokat. (De még akkor se biztos a siker.) Pl. ha nem akarod vasárnap hajnalban vízfestékben úsztatni a lakást, ne mondd azt a gyereknek, hogy ezt a házat ki kell festeni, mert festéket fog kérni. Azt ki kell SZÍNEZNI!

A Facebook: A közösségi médiaóriás ugyanilyen: ne told túl a szövegeket, nem a Háború és békét ugrottunk fel ide olvasni, és ha nem te vagy Nyáry Krisztián, bátran fogadhatsz rá, a kutya sem olvassa el a kilométer hosszú posztjaidat. Egyszerűen csak Simplicity. És ennek jegyében mehetnek az emojik is.

4. Merjünk változtatni

A gyerek: Ha valami, akkor az örökös változás, a szabályok be nem tartása, az új dolgok kipróbálása a gyerekek sajátja. Ettől nőnek, érnek és tanulnak. Attól fejlődnek, hogy mindent a kezükbe vesznek, megrágnak, megnéznek vagy rámásznak. Meg leesnek. És el is.

A Facebook: Ugyanilyen: merj megmászni és leesni, azaz kipróbálni új posztokat, új formátumot, minden olyat, amit addig nem mertél, vagy nem akartál megtenni. Tanulj te is, hogy a közösséged is tanulhasson, hogy új tartalmakat kaphasson. Lehet, valami egészen jó dolog is születhet a próbálkozásokból. Lehet, nem. De érdemes mindent kipróbálni, mert bármiből születhet valami még jobb.

5. A biztos dolgok a legbiztosabbak

A gyerek: A hirtelen algoritmusváltást (kvázi hisztikéket) olykor a következetesnek tűnő szülő magatartás képviselete mellett az olykor a jól bevált eszközök használata, bevetése képes megoldani (vagy orvosolni egy ideig): mint pici csoki, Peppa, Jégvarázs vagy gyurmázás. Vagy másnál más.

A Facebook: Itt a helyzet ugyanez. Ha valami bevált, nem kell feltétlenül változtatni rajta. (És ez nem mond ellent a 4-es pontnak.) Ha úgy érzed, gond van az eléréssel, kevesebben szeretik az új tartalmakat, akkor nyugodtan nyúlj vissza ahhoz, amit korábban szerettek, lájkoltak, osztottak. Legyen az egy videó, fotó, mém vagy bármi. Ami te vagy, amiért az oldaladat szerették. És nyomj rá egy kis boostot, hogy újra felpörögjenek a régi követőid.

6. Sokba kerülnek

A gyerek: A pelenkától kezdve a popsitörlőn át a különböző egyszerű, ám a Disney és Pixar által jól megmarketingelt hétköznapi termékekig egy vagyonba kerülnek. De a szeretet és a minőségi idő persze ingyen van.

A Facebook: A Facebook addig van ingyen, amíg nem készítesz egy oldalt. Ha rendesen szeretnéd működtetni, vagy sok bevételt, olvasót, stb. remélsz ettől, akkor muszáj leszel érdekes tartalmakat készíteni, posztokat hirdetni, kampányokat létrehozni vagy megbízni valakit, hogy mindezt menedzselje neked. Itt a minőség idejét kell megfizetned.

7. Időbe telik, míg kitapasztalod

A gyerek: Hiába minden kisgyerekes fórum, mindent tudó, játszótéri szuperanya, nagyszülő, vagy Vekerdy és társai, a te gyerekedet te ismered a legjobban, ami nem megy egyik napról a másikra. A türelem nagy erény, ha nincs, akkor legyen.

A Facebook: Megmosolyogtató az az ügyfél, cég, bárki, aki 1-2 hónap alatt ugrásszerű eredményt vár egy nulláról vagy tetszhalott állapotból átvett Facebook-oldalnál. Érezhető változás minimum 3 hónap után lehet, komolyabb fél év után, reálisan 1 évnyi távolságból lehet tervezni jövőt, bevételt, olvasottságot.

8. Trollok bárhol, bármikor

A gyerek: Már egy hónapja/két hete/1 napja eltervezted, mit fogsz csinálni egyedül/pároddal/gyerekeddel közösen? Nos, ezt utódod egy pillanat alatt képes ignorálni. A legváratlanabb helyzetből a legváratlanabb kártyát húzva dönti le a jól felépített programot. Felkészülni erre: lehetetlen. Végigcsinálni, megoldani a helyzetet: muszáj.

A Facebook: Ha oldalt kezelsz, ha csak öncélúan posztolgatsz, biztos lehetsz benne, hogy a követőid vagy az ismerőseid között lesz olyan, aki nem díjazza a posztod, a jókedved, az életed. Ha nagy követőszámú oldalad van, vagy csak elég szenzitív tartalmú (termék, szolgáltatás, politikai szerveződés), akkor nagyobb valószínűséggel esnek be olyanok is, akiknek lételeme a rombolás, vagy szimplán csak megfizeti számukra valaki ezt a tevékenységet. Felkészülni erre: lehetetlen. Végigcsinálni, megoldani a helyzetet: muszáj.

9. MF, azaz a mesefaktor

A gyerek: Mindent megeszik, mindig időben alszik, jó a játszótéren, a bölcsiben, otthon és vendégségben is. Vekerdy Tamás és Bagdy Emőke álomgyereke. Na, ilyen csak a mesében van. :)

A Facebook: Az oldalad szárnyal, hétről hétre exponenciálisan nő a követők és az elérések száma, dinamikusan nő a konverziód is, hirdetéseidnél 1 forint jut minden kattintásra. Az organikus elérések nagyok, minden posztodat imádják a követők, akik jól szét is kommentelik azokat. Na, ilyenek is csak az online marketing és socialguruk meséiben léteznek.

Szülőnek lenni nem egyszerű: akár gyereket terelgetsz nap mint nap, vagy Facebook-oldalt. A felelősség és a munka nyilván más, de sok a hasonlóság is. A legfontosabb, ha a saját szabályaid, elveid szerint játszol, mert a gyerekedet és a Facebook-oldalad közönségét (vagy a cégedet) is te ismered a legjobban. A sorvezetők, tanácsadók, vekerdytamások meg jöjjenek akkor, amikor úgy érzed, szükséged van rájuk.

(címlapkép forrása: unsplash.com)

#andormario

andor márió vagyok. social media manager, szövegíró, pr-es, blogger, szabadúszó, egy münchen-fanatikus keszthelyi budapesten.

Kövess a Facebookon is

Friss topikok

süti beállítások módosítása