Politikus gyerekkel, idegennel és sajáttal, majd szurkolva és lapáttal. A politikus a bejelentése előtt zebrát fest, fát ültet, betonoz. Öltönyben, amatőrként, de mosolyogva. Miért van ezekre szükség?

A minap saját 11 hetes gyerekével ment be a brit parlamentbe egy képviselőnő, hogy egy aktuális vitában a csecsemőjével adjon nagyobb nyomatékot mondandójának. (Hogy mi volt a célja, itt lehet elolvasni.) Több évnyi (politikai) kommunikációs tapasztalattal is a hátam mögött és egyelőre alapfokon gyakorló apuka létemre is újra és újra felháborít, ha egy gyereket akármilyen politikai ügyben tárgyként használnak fel. Vagy bármit.

Az elmúlt évek nyomokban szellemes, de inkább szánalmat és ökölbe szorított kezeket szülő politikai kommunikációja, kommunikációs pr-akciói odáig vezettek (úgy itthon, mint külföldön), hogy már egy rohadt faültetés is visszatetszést kelt bennem. Nincs annál álszentebb, mint amikor egy politikus (oldaltól, színezettől és országtól függetlenül) olcsó népszerűséget és médiamegjelenést vásárol gyereksimogatással, betonozással, faültetéssel vagy 100 méternyi öltönyös biciklizéssel. (Mondom mindezt úgy, hogy hasonló területen dolgoztam én is.)

Hogy jutottunk idáig?

Ez valahol régen egyszerre romlott el. A médiumokat már nehéz volt unalmas sajtótájékoztatókkal megszólítani, sajtos pogácsákkal és kávéval már nem lehetett kirángatni az újságírókat a szerkesztőségekből, főleg akkor nem, ha nem történt ott az üzeneten kívül semmi érdekes. Semmi, ami jó vágóképnek, ami hozza a kattintásokat, lájkokat, letöltéseket.

A politikusok (jórészt tanácsadóik nyomására is) pedig - boldogan vagy kényszerből - siettek le kutyába, hogy aztán ott olcsó valóságshow hősök módjára viselkedjenek. És ott páváskodnak azóta is a kőműveslapáttal öltönyben és bőrcipőben, ültetnek sután és amatőr módon fákat vagy épp a parlamentbe viszik 11 hetes csecsemőjüket. Utóbbira kevés jó és észszerű magyarázat van. 

Ha egy kampányban nem illik és nem szabad gyerekeket felhasználni politikai célokra, más esetben is kellő önmérsékletre lenne szükség. Legfőképp egy anyának. De egy felelős szülőnek mindenképp. A gyerek dönthesse már el, részt kíván-e venni egy olyan pr-kampányban, amibe nem önszántából kerül bele. Nem mellesleg egy 11 hetes babának még nem egy koszos parlamentben van a helye, még akkor se, ha a helyzetével épp valamit demonstrálna az édesanyja.

Mi lehet a megoldás?

A trumpizálódó, azaz az egyre többet és egyre merészebben, kontroll nélkül bármit bevállaló és kiböfögő politikusok világában nem sok. Vagyis inkább mi, a fogyasztók, a választóik lehetünk a megoldás. De csak akkor, ha ellen bírunk és tudunk állni az újabb és újabb bullshiteknek és a klikkmágnes címeknek. Erre viszont szinte minimális az esély az emberi természetünkből és gyarlóságunkból fakadóan.

Ahogyan arra sincs esély, hogy a régi és új politikai szereplők abbahagyják végre a gyereksimogatós, kamu faültetős, kondérba beleevős pr-eseményeket. Az egyre lejjebb kerülő ingerküszöböt sokkal nehezebb lesz látványosan és elég hangosan átugrani, ami még őrültebb megoldásokat fog szülni.

Talán egyszer majd az lesz a deviáns politikusi magatartás, annak lesz hírértéke, ha sallangmentesen, biodíszletek nélkül közölnek valamit, amikkel nem a lényegről akarják elterelni a figyelmünket. Addig is marad a zebrafestés, a beállított biciklizés, a kutyasimogatás és a gyerekekkel való haknizás. Persze csak akkor, ha mindezek elég kattintást és lájkot kapnak.