Egy kerületi polgármester könnyein és beszédén pörög néhány hete a sajtó. A kérdés viszont nem az, mit kezdjen egy unoka a náci nagypapával és a komcsi apukával, hanem hogy mennyit érnek ezek a könnyek és a szavak, ha pont ő maga az ellenpélda.
Úgy tűnik, noha jóval korábban szólalt meg és könnyezett nyilvánosan, Pokorni Zoltán lett a közélet Schobert Norbija. Szinte már menetrendszerűen érkezik, hol szociológustól, hol politikai elemzőtől, hol meg éppen egy rabbitól egy-egy véleménycikk, egy-egy megmondás (a végeláthatatlan véleményeket itt, itt, itt, itt és itt lehet elolvasni. Amint lesz új, frissítem a sort). Mindannyian valami különösen fontosat látnak bele a nyilvánosság előtt kollégáinál jóval többet kesergő állampárti politikus beszédébe, hogy miért volt jelentős beszéd Pokorni legutóbbi beszéde, és hogy miért lehet ez valaminek a kezdete. Vagy inkább csak folytatása.
Közösségek
Regnáló politikus előszeretettel látogat közösségeket, legyen az gyerekek közössége (pontosabban a kedves szülőké), nyugdíjasok közössége, bármilyen hagyományőrző és a rétor politikájának kedves szerveződés, valamint vallási közösségek (felekezetre, Istenre és meggyőződésre való tekintet nélkül). Mindenhol a közösségek nyelvén, a közösségeknek kedvesen kell beszélni, verbálisan megsimogatni őket, biztosítani a tagokat a támogatásról, főleg akkor, ha tudja a kedves rétor folytatni a munkát. Novemberben vagy májusban. Nincs ezzel semmi gond (amúgy igen), minden politikus így működik, tőlünk nyugatra is.
Könnyek
Pokorni nem először kesergett az ősei okán (2002-ben édesapja ügynökmúltjával nemigen tudott mit kezdeni. LINK itt). A harcosait kemény kontroll alatt tartó aktuál kormánypárt polgármesternek önszáműzött politikusától valóban merész és kemény beleállás volt ez a szembenézés. De talán más oldalon, más pártoknál se találunk hasonló Canossa-járásokat (esetleg Vona Gábor önrehabilitációját lehetne még idesorolni, amit a közösségi térben végez influenszer-jelmezbe bújva). A szembenézés merészsége, mindenképp Pokorni mellett szól. Kérdés, neki kell-e ezt megtennie, hiszen sem nagyapja, sem az apja bűneit nem tudja már jóvátenni, és nem is neki kell. (És itt adódik a kérdés, ha ennyire fontos a szembenézés, mi a helyzet az ügynökaktákkal? Évtizedes mulasztása ez a rendszert átváltó politikai elitnek, így Pokorninak is. Aktív országgyűlési képviselő korában kezdeményezhette volna a múlt bűneit elfedő aktát nyilvánosságra hozatalát. De ő sem tette.)
A nyilas gyilkosok áldozatainak emlékére megrendezett Maros utcai megemlékezésen Pokorni önmarcangolása inkább saját politikai krédójának fontos eleme lehet, esetleg egy lélektisztító terápia részeként száll a mélybe olykor nyilvánosan. De ha valóban fontos lenne ez a számára, akkor már rengetegszer szót emelhetett volna ezért az elmúlt 10 évben, vagy akár az előtt is. De nem tette. (Ha tett is valamit, nem sok eredménnyel.)
Kezek
Egyszer viszont szólt. Ráadásul fontosat. Még 2010 tavaszán, az első kétharmados Fidesz-siker előtt. Egy ajkai lakossági fórumon beszélt az övéi, a saját közössége előtt, amikor is azt mondta:
"a mieink előtt is világosnak kell lenni", hogy ha ők lesznek hatalomban, az nem jelentheti azt: "eddig ők loptak, most meg ti fogtok lopni. (…) Egy teljesen új világot kell kezdeni, s az elsőnek, aki belenyúl a pénztárba, annak "le fogjuk vágni a kezét. (…) Ezt kell nagyon világossá tenni".
Kétségtelenül jól hangzó mondatok voltak ezek. Egy, a győzelmében biztos, mentálisan erős csapat egyik fontos versenyzőjének korrektül hangzó szavai. De azóta eltelt 10 év, ami jelentősen beárazta ezeket a szavakat. És Pokorni könnyeit is.
Fájdalmak
Igazából nem is a műkönnyek, hanem egy mondat miatt figyeltem fel Pokorni beszédére, ami különösen és nagyon találóan össze volt rakva a maga egyszerűségében. (Ezt csak mint érdekesség tettem ide.)
„Egyek vagyunk a fájdalomban, a részvétben.”
Hasonló szavakkal fejezte ki részvétét még 2012-ben a zsidó Kidma Egyesület a Chabad Közösségnek (link itt), miután a franciaországi Toulouse egyik zsidó iskolájába tartókra tüzet nyitottak és a támadásban négyen életüket vesztették, többen pedig súlyosan megsérültek.
De Szabó Lőrinc Szövetség (link itt) című versében is megbújnak e sorok, ahogyan 1927-ben, Nyíregyházán is elhangzottak e szavak, ott és akkor Trianon ellen tiltakoztak a helyiek (link itt). Mindenesetre jól felkészült Pokorni szövegírója vagy ő maga, amikor a zsidó megemlékezésre készült. Valóban ideillő sorokat találtak. Na, meg könnyeket is.
#Cryingout
A Maros utcai fátyolos tekintetű beszéd okán összegyűjtöttem, kik voltak itthon és a nagyvilágban azok a politikusok, akik könnyekkel igyekeztek beszédjüket vagy épp megcsappant renoméjukat megemelni.
Könnyező politikusok itthon
POKORNI:
Pokorninak nem az idei volt az első nyilvánosság előtti „fátyolos szeműsége”. 2002-ben, miután egy nyilvános eseményen megtudta, hogy édesapja besúgó volt, elérzékenyülve mondott le olyan pozícióiról, amiről nem feltétlen kellett volna. De megtette. Azóta, ha lehet azt mondani, komolyabb társadalmi besorolású, megítélésű pozíciót tölt be, Fidesz alelnökből polgármester lett. Sőt, már az 14 éve. Ért valamit a könnye és a lemondása? Nem.
Tizennyolc évvel később Pokorni szintén fátyolos hanggal beszélt tömeggyilkos nyilas nagypapájáról, lemondás itt nem került szóba. A beszéd után írásos vállbaveregetéseket gyűjthetett be a polgármester, de a főleg hazai politikusi attitűd okán nem várható megnyílás vagy komolyabb elhatározása e szavak és könnyek után sem. Kár.
GYURCSÁNY:
„Természetesen” nem maradhat le erről a listáról a politikusi kommunikáció szinte már valamennyi eszközét kipróbáló egykori miniszterelnök sem. Az őszödi beszéd kirobbanása után ahogy fogyott a levegő Gyurcsány Ferenc körül, úgy kapkodott valami emberinek tűnő megnyilvánulásért, némi rokonszenvért cserébe. De hiába esett össze akkoriban „véletlenül” Budai Bernadett és vitte ki ölben a sajtótájékoztatóról a miniszterelnök, az is kevésnek bizonyult. Egy szerencsétlen hír kapcsán, egy több halálos áldozattal is járó vonatbaleset miatti lemondások okán hüpögött a kamerákba. Egyáltalán nem kicsinyítendő a tragédiát, történtek sajnos durvábbak előtte és utána is Magyarországon, a politikusi könnyek ebben az esetben túlzóak és szó szerint átlátszóak voltak.
KUNHALMI ÁGNES:
A szocialista országgyűlési képviselő is elég teátrálisan műveli a politikai kommunikációt, így a spontán könnyek nála sem hiányozhatnak a kelléktárból. A szétnevetett sajtótájékoztató, a nekifutásból zárt ajtónak csapódás mellett, kaptunk már tőle is könnyeket (nem is egyszer) egy-egy atv-s interjúban.
Könnyező politikusok külföldön
A Business Insider (link itt) szépen összegyűjtötte, mely nagyobb politikusoknál törött már el a mécses. Bizony, még PUTYIN imidzsébe is belefért, amikor a PR ezt megkövetelte tőle. De az országát kvázi játékkonzollal irányító KIM JONG UNról is készült már könnyezős fotó a helyi propagandának, hogy lám, emberből van ő is, annak ellenére is, hogy szeret (velük) GTÁ-zni.
A legnagyobb formátumú politikusok közül azonban OBAMA érzékenyült el a legtöbbször nyilvánosan. Hol elnökként a fegyverek miatti beszéde okán, vagy az elnökválasztás után az aktivistáinak való köszönetmondás miatt, de sikerült neki az első kampányában is elővennie. Bejött akkor is. A határozott fellépése, jól felépített és tökéletesen előadott beszédei mögött egy érzékeny, introvertált lélek lakik, épp ezért fért bele nála egy-egy nyilvános könnycseppmorzsolás és maradhatott hiteles.
Sírtak még
Síró politikusokat Japánban is találunk (link itt). Ott egy parlamenti képviselő három órán keresztül bőgött (szó szerint) egy sajtótájékoztatón, így kérve bocsánatot azért, mert hűtlenül kezelte a rá bízott közpénzeket.
A svédeknél a helyi Zöld Párt miniszterelnök-helyettese sírta el magát a kormányfővel tartott sajtótájékoztatón (link itt) még 2015-ben, amikor sokkal szigorúbb menekültügyi szabályokat jelentettek be. A zöldpárti politikus „szörnyű döntésnek” nevezte a módosításokat, és szerinte azok nagyon megnehezítik majd a menekültek életét. Ezeket nem bírta könnyek nélkül.
Mindent összevetve a nagybetűs politikushoz nem igazán passzolnak a könnyek. Kivéve, ha annyira elfogyott körülötte a levegő és a politikai márketing eszköz, hogy valahogyan az emberibb arcát kellene megmutatni, szánalmat együttérzést kellene kiváltani az emberekből választóiból. Ilyenkor, mint látszik, Putyintól sem idegenek a könnyek.
Nálunk rövidebb múltja van a (sós) politikusi testnedveknek. Mivel itthon ez egyrészt férfias sportágnak van elkönyvelve, emiatt a gyengeség jelének számít, ha nyilvánosan sír egy politikus és inkább az ellenkező hatást válthatja ki a választókban, mint amit épp remél a könnyeivel küszködő politikus.
Hogy Pokorni újabb fátyolos beszéde (a tartalommal együtt vagy anélkül) ezúttal mennyit ér, mondhatnánk, majd az idő eldönti. De mint 2002-ben is láttuk, azzal se tett semmit.
Könnyek nélkül lennél politikus? Itt gyűjtöttem össze a siker titkát.
(borítókép: unsplash.com)
